Eskrima

Az eskrima, arnis vagy kali, a Fülöp-szigetek autentikus, fegyveres és fegyvertelen harcot, önvédelmet, vagy éppen a túlélést tanító harci rendszere. Legismertebb és legelső elnevezései az eskrima és az arnis, később kali, de van néhány kevésbé használatos neve is: estokada, kaliradman, didya, kabaroan. Az eskrima a spanyol esgrima szóból ered, ami vívást, az arnis pedig a szintén spanyol arnés szóból származik ami fegyverzetet, védekező fegyvereket jelent.

(Az az elképzelés, miszerint az eskrima ill. az arnis így önmagában egy-egy stílus neve tévedés, mindkettő kizárólag összefoglaló, általános elnevezés. Az alábbiakban leginkább az eskrima elnevezést fogjuk használni.)

Az eskrima, arnis stílusokat a világon a leghatékonyabbnak tartott kés és bottechnikáiról ismerik. Technikái nem erőre, hanem ügyességre, gyorsaságra és robbanékonyságra, magasfokú technikai tudásra épülnek. A támadó és védő mozdulatok szinte sosem állnak önmagukban a késsel, bottal, kézzel végzett akciók folyamatosak, "folyékonyak" és igen látványosak, szinte csak a küzdelem végén fejeződnek be. Kiválóan használhatók fegyveres támadó elleni önvédelemben is. A hangsúly az eskrimában a fegyverek használatán van. Ezt azzal indokolják, hogy az önvédelem hatásosabb fegyverrel, eszközzel mint puszta kézzel és lábbal. Az általános koncepció szerint a tanulók a fegyverek tanulását kezdik először és csak ezt követően sajátítják el a pusztakezes technikákat.

Az eskrima elsősorban és szinte kizárólagosan harci művészet, ami évszázadok óta őrzi jellemzőit, temperamentumát, koncepcióját. Ma is élő hagyomány, melynek oka, hogy a szigeteken mindig is nagyon magas volt az erőszakos cselekedetek száma, így ezek a technikák, a kések, kardok, botok mindig is a túlélést szolgálták. Praktikus technikáin, valamennyit változtattak az újabb idők, - a kardok használata helyett a botok használatán van a hangsúly, - de a lényeg változatlan maradt.

Az eskrima rendszerekben a következőket tekinthetjük alapfegyvernek:

1. rövidbot

Általában nádból (rattan), vagy valamilyen keményebb fából készült, kb. 65 - 70 centiméter hosszú, könnyű, egykezes bot, amelyet páratlanul és párosan egyaránt használnak. Ezzel az eszközzel nem csak nagy, szinte sokkoló fájdalmat, töréseket, hanem maró, csípő érzést is lehet okozni. Könnyű súlya miatt nagyon sok ütést lehet vele leadni rövid idő alatt. Avatott szakértői néhány másodperc alatt is sokszor képesek megütni az ellenfél testének különböző részeit.

2. kés

Az egyik leggyakoribb eszköz, használják párosan és bottal együtt is. Sokféle kés használatos, főleg az indonéz vonalhoz közeli irányzatok esetében. Inkább praktikus, mintsem szép, a mindennapi használatban megtalálható fegyverekről van szó. Általában 12 -18 centi hosszú egy, de inkább két vágóéllel rendelkező kés a leggyakoribb. A keresztvas nem mindenhol jellemző, mert a technikák végrehajtásakor a szerepe nem jelentős.

A kés és a bot egyidejű használata, az "espada y daga" - ezt ma is gyakorolják - megfelel a korabeli spanyol hódítók kard és hárítótőr kombinációjának, csak "olcsóbb", könnyebben pótolható kivitelben. Több stílusban gyakorolják a kés dobását is.

3. kard

Gyakorlásuk fontossága stílusonként eltérő, de azt meg lehet jegyezni, hogy főleg egykezes kardokról van szó. Méretük alapján két csoportot tudunk megkülönböztetni. Vannak a kb. 35 – 40 centis pengével rendelkező fegyverek, -inkább hosszú késeknek lehet őket tekinteni, ilyen pl. a machete - és vannak a 70 – 75 cm körüli pengehosszal rendelkező kardok.

4. pusztakéz

A pusztakezes küzdőmodorra - amit pangamut, suntukan, mano – mano, stb. neveznek - általában a több elemből álló, védekező és támadó mozgássorozatok a jellemzőek, amit robbanékonysággal, dinamizmussal és némi agresszivitással társítanak. A mozdulatok nem "szögletesek", hanem folyékonyan, "törésmentesen" kapcsolódnak egymáshoz. Az ököl, könyök mellett kiemelt szerepet kapnak az ujjhegyek és a tenyértő és a kézél.

A lábtechnikáknál a lábfej szinte minden részét, a térdet, a sípcsontot egyaránt használják, és leginkább az altest, láb különböző pontjait támadják. Jellemző a lágy technika; fogások, csavarás, dobás, földre vitel. Megtalálható a birkózás, földharc is, ez utóbbi külön rendszert képez és legismertebb gyűjtőneve a "dumog".

5. egyéb eszközök

Ilyenek lehetnek pl. a lánc, ostor, lándzsa, nunchaku, hosszúbot, és a rövid, tenyérben is elférő mintegy 10 - 15 centis bot, a "dulo", valamint a pillangókések számtalan változata.

A különböző stílusok kelléktára igen sokszínű lehet, de a kiegészítő eszközök használata nem széleskörű. Néhány stílusban gyakorolják a régi háborúkban használt eszközök (pl. harci balta, pajzs, stb.) forgatását is.